Vásárlási feltételek

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Vásárlási tudnivalók
Általános szerződési feltételek
Meghatározások

Az Általános Szerződési Feltételek hatálya

Jelen Általános Szerződési Feltételek a Myletos Art EC, mint vállalkozás tulajdonában és üzemeltetésében álló: www.1kepem.hu honlapon keresztül történő vásárlói megrendelésre, vásárlásra, elektronikus szerződésre vonatkoznak. Jelen ÁSZF hatálya Magyarország területén kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre, amely a Myletos Art EC és a fogyasztó (megrendelő, vásárló) között elektronikusan jön létre.

 

Jogforrások:

  1. évi CLV. törvény - A fogyasztóvédelemről,
  2. évi CVIII. törvény - Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről,
    151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet - Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról,
    2013. évi V. törvény - A Polgári Törvénykönyvről,
    19/2014. (IV.29.) NGM rendelet - A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól,
    45/2014. (II.26.) Kormányrendelet - A fogyasztó és a vállalkozás között szerződés részletes szabályairól.

 

Vállalkozás adatai:

Név: Myletos Art EC

Cím: 6621 Derekegyház, Köztársaság tér 1.
Postacím és üzlet: 6621 Derekegyház, Köztársaság tér 1.
Bankszámlaszám: 10918001-00000103-89100002
Adószám: HU-23324468-2-03

Statisztikai szám: 58408067-9231-231-03
Cégjegyzékszám: 03-11-100605


Ügyfélszolgálat, panaszkezelés:
Cím: 6621 Derekegyház, Köztársaság tér 1.

E-mail: info@1kepem.hu

Tel.: 06-20 916-9935
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 08:00 -16:00

Általános tudnivalók
  • 1. A Webáruház az interneten a http://www.1kepem.hu/ URL alatt található.
  • 2. Az ÁSZF szerinti szerződés létrejön: a webáruház megtekintésével, regisztrációval, vásárlással, vagy bármely más határozott tevékenységgel, amely érinti a weboldalt. A Weboldal szolgáltatásainak igénybe vételével a Vásárló egyben elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el az ÁSZF-ben foglaltakat.
  • 3. A Webáruházban történő megrendeléshez/vásárláshoz nem kötelező regisztrálni. A szerződés létrejöttéhez a Vállalkozás köteles elkérni az adó- és számviteli jogszabályok szerinti személyi azonosító adatokat.
  • 4. A Webáruház oldalának megtekintése és azon bármilyen jogi kötelezettséggel járó cselekvés kizárólag betöltött 18 éves életkor feletti teljes cselekvőképességgel rendelkező magánszemélyek számára lehetséges.
  • 5. Az árak minden esetben forintban fizetendő (bruttó), ÁFA-val növelt értékkel kerülnek feltüntetésre.
  • 6. Nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex.
  • 7. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Vállalkozás teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.
  • 8. Amennyiben a Vállalkozás minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Vállalkozó nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
  • 9. Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.

 

Regisztráció
  • 1. A Vásárló a Weboldalon történő regisztrációjával, adatai önkéntes megadásával kijelenti, hogy jelen ÁSZF és a Weboldalon közzétett Adatkezelési Tájékoztató feltételeit megismerte, elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Vásárló kijelenti, hogy az Adatkezelési Tájékoztatóban foglalt adatkezelésekhez hozzájárul.
  • 2. A Webáruházat/vállalkozót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibásnak tűnő teljesítésért, szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A vállalkozást nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a megrendelő a felhasználónevét, jelszavát elfelejti, eltéveszti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a vállalkozónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

 

A vásárlás menete
  • 1. A vásárlás nem regisztráció köteles, bár a megrendelni kívánt termékeket célszerű a regisztráció elkészítése után a kosárba rakni a jövőbeni újbóli rendelés egyszerűbbé tétele miatt.
  • 2. A vásárló a megrendelni kívánt termékeket összeválogathatja a bal oldali legördülő kategória rendszert böngészve, vagy a weboldalon jobb oldalt fent elhelyezett keresőmező segítségével, ahová terméknevet, kulcsszót beírva azonnal megtalálhatja a keresett terméket.
  • 3. A "Kosárba" gomb vásárló általi megnyomása után a termék a jobb felül látható kosárba kerülnek.
  • 4. A kosár tartalma szükség esetén ellenőrizhető, módosítható, törölhető.
  • 5. A vásárló a válogatás befejeztével a „Kosár” gombra történő kattintás után a megrendelés gombra kattintva adhatja le megrendelését. A „Megrendelés” gombra kattintás után megadható a szállítási és fizetési mód, majd ezek kiválasztása után a „Tovább” gombra kattintva a vásárláshoz szükséges adatok megadása, egyeztetése történik.
  • 6. A megrendelés folyamán megadott adatok hibáinak javítására, illetve megjegyzés hozzáadására (ezen rovat kitöltésével a vásárlónak lehetősége nyílik arra, hogy közölje esetleges észrevételeit, kéréseit a megrendelt termékkel kapcsolatban) ezen az oldalon, a „Megrendel” gomb megnyomása előtt van lehetősége a vásárlónak. A regisztráció alkalmával megadott felhasználói adatokat a vásárló a bejelentkezés után bármikor meg tudja változtatni az „Profilom” menüpont alatt.
  • 7. A megrendelés folyamata a „Megrendelés” gombbal zárul, az ÁSZF és az Adatvédelmi Tájékoztató elfogadásával lehet elküldeni a megrendelést vagy elállni az ügylettől. A megrendeléssel a vásárló kötelező érvényű ajánlatot tesz.
  • 8. A megrendelésről a megrendelés leadása után minden vásárló elektronikus formában (e-mail-ben) egy automatikus visszajelzést kap. Az e-mail üzenet tartalmazza a megrendelt termék megnevezését, leírását, a vásárló adatait, a vállalkozás nevét, üzleti adatait, a termék vételárát és a megrendelés végösszegét.
  • 9. A Vásárló az elektronikus úton történő megrendelés elküldésével kötelező érvényű ajánlatot tesz a kosárban található termékek megvételére, és elfogadja jelen általános Szerződési Feltételek érvényességét. Vásárló tudatában van annak, hogy megrendelése fizetési kötelezettséget von maga után.
  • 10. A vállalkozó ezt követően egy elektronikus e-mail útján megerősíti, hogy a vásárló/megrendelő rendelését a vállalkozó megkapta ez azonban nem jelenti a vásárló/megrendelő ajánlatának elfogadását.
  • 11. A megrendelés, vagy annak visszaigazolása akkor tekinthető a vállalkozóhoz vagy a megrendelőhöz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Nem terheli a vállalkozót semmilyen felelősség abban az esetben, amennyiben a visszaigazolás azért nem érkezik meg a megrendelőhöz, mert hibás e-mail címet adott meg, az e-mail fiókjának tárhely telítettsége miatt az számára nem hozzáférhető, illetve egyéb, a vásárló tévedéséből, pl. elírás, hiba, stb. miatt.

 

Fizetés, a szerződés teljesítése
  • 1. A vállalkozó minden árat magyar forintban ad meg, amely magában foglalja az ÁFA-t és a csomagolás, szállítási költségeit.
  • 2. A megrendelési folyamat során a vásárló választhat a megjelenő fizetési és átvételi módok közül. A választható átvételi és fizetési módok: személyes átvétel üzletünkben, előre utalással, vagy az átvétel során történő készpénz fizetéssel; illetve házhoz szállítás futárszolgálattal, a termék(ek) weboldalon feltüntetett vételár összegének előre utalásával, vagy utánvéttel.
  • Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.
  • 3. A szerződés az áru megrendelésével és a vállalkozó általi elfogadás visszaigazolásával jön létre.
  • 4. Külföldi címre történő megrendelés kézbesítés egyedi díjszabás szerint történik, melyről vállalkozó egyedi módon tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót.
  • 5. A teljesítés várható ideje: A vállalkozó a raktáron lévő termékek esetén 3 munkanapon belül átadja a küldeményt a futárszolgálatnak és megbízza a kézbesítésre. A futárcég 1-2 munkanapon belül kézbesíti a küldeményt a vásárlónak. A raktáron nem lévő termékek esetén Vállalkozó előzetesen tájékoztatja a Megrendelőt a szállítás várható idejéről.
  • 6. Megrendelő a számlát papír alapon kapja meg.
  • 7. A futárcég bármelyik módozatú igénybe vétele esetén a megrendelőt a vállalkozó értesíti és tájékoztatja a kézbesítés körülményeiről, a megrendelő a vállalkozónál tud kizárólag érdeklődni.

 

Garancia

Garanciát adunk minden termékre a termék árától függően, melyet a számlával igazolhat. A gyártók által biztosított garancialevél a küldeményben postázásra kerül. A szavatosság részletes szabályaiért lásd a 16. Szavatosságokról szóló mintatájékoztató című fejezetet!

Tulajdonjog fenntartás

Vállalkozó a megrendelt termék teljes vételárának a megfizetéséig a tulajdonjogát fenntartja. A ki nem fizetett termékkel való jogosulatlan rendelkezés büntető eljárást vonhat maga után.

Panaszkezelés

9.1. Panaszkezelés általános szabályai

  • 1.1. A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről - ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével - és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról, valamint a panaszok közlése érdekében a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címéről és - ha a panaszokat ilyen módon is fogadja - elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról.
  • 1.2. A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
  • 1.3. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
    a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
    b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a beérkezésétől számított 30 napon belül érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
  • 1.4. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
  • 1.5. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
    a) a fogyasztó neve, lakcíme,
    b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
    c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
    d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
    e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,
    f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
    g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
  • 1.6. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét
  • 1.7. Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének - a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló - módjára. A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja.
  • 1.8. A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minősül a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti panasznak
  • 1.9. A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti
    - a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
    - a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
    - a szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontját,
    - a hiba bejelentésének időpontját,
    - a hiba leírását,
    - szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
    - a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
  • 1.10. Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltérő módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzőkönyvben meg kell adni.
  • 1.11. A jegyzőkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.
  • 1.12. A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
  • 1.13. Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról - az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is - öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
  • 1.14. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
  • 1.15. Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében az ingó dolgot elismervény ellenében kell átvenni, amelyen fel kell tüntetni
    a) a fogyasztó nevét és címét,
    b) a dolog azonosításához szükséges adatokat,
    c) a dolog átvételének időpontját, továbbá
    d) azt az időpontot, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti.
    Fentiek a szavatossági vagy jótállási igényről felvett jegyzőkönyvben is teljesíthetők.
  • 1.16. Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről. A javítószolgálat a kijavítást a 10.4.14. pontban előírtak betartásával köteles elvégezni.
Békétető testület
  • 1 A vállalkozó tájékoztatja a megrendelőt/vásárlót, hogy esetleges panasz, vita, sérelem esetén joga van békéltető testülethez fordulni.

 

Megnevezés, elérhetőség:

Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Név: Dékány László, Jerney Zoltán
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;


A területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület, a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti,
- a termék minőségével,
- a termék biztonságosságával,
- a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
- a szolgáltatás minőségével,
- a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével
kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

  • 1.1. Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. A fogyasztó jogszerűen kérheti, hogy általa megjelölt más békéltető testület legyen illetékes.
  • 1.2. A békéltető testület eljárásának fogyasztó kérelmére történő megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
  • 1.3. A fogyasztó a kérelmet a békéltető testület elnökéhez címezve, írásban kell, hogy benyújtsa.
  • 1.4. A kérelemnek tartalmaznia kell
    a) a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
    b) a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
    c) ha a fogyasztó az általánostól eltérő illetékességet kíván alkalmazni, akkor az annak megfelelő illetékességű a békéltető testület megjelölését,
    d) a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
    e) a fogyasztó nyilatkozatát, hogy a vállalkozással megkísérelte a vitás ügy rendezését,
    f) a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,
    g) a testület döntésére irányuló indítvány,
    h) a fogyasztó aláírását.
  • 1.5. A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előzetes szükséges egyeztetés megkísérléséről.
  • 1.6. Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
  • 1.7. A békéltető testület elnöke az eljárást megszünteti, ha megállapítható, hogy a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt korábban más békéltető testület előtt eljárást indítottak, közvetítői eljárást indítottak, per van folyamatban vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak.
  • 1.8. Az elnök a meghallgatás kitűzött időpontjáról, illetve arról, hogy kezdeményezi a meghallgatás mellőzését, a feleket előzetesen értesíti.
  • 1.9. Az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezheti az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás mellőzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell szereznie. A hozzájárulást megadottnak kell tekinteni, ha a fél - az elnök erre irányuló felhívásának kézbesítésétől számított - tizenöt napon belül nem nyilatkozik.
  • 1.10. Az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.
  • 1.11. Az eljárás nem nyilvános, kivéve, ha az eljárás nyilvánosságához mindkét fél hozzájárul.
  • 1.12. Ha a meghallgatáson bármelyik fél szabályszerű értesítés ellenére nem jelenik meg, vagy nem terjeszti elő bizonyítékait, a tanács lefolytatja az eljárást, és a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.
  • 1.13. A tanács az eljárást megszünteti, ha
    a) a fogyasztó a kérelmét visszavonja,
    b) a felek az eljárás megszüntetésében megállapodnak,
    c) az eljárás folytatása lehetetlen,
    d) az eljárás folytatására a tanács megítélése szerint bármely okból - ideértve azt az esetet is, ha a kérelem megalapozatlansága meghallgatás tartása nélkül megállapítható - nincs szükség.
  • 1.14. Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében
    • a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás - a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt - általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy
    • b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott. 
  • 1.15. A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.
  • 1.16. Az eljárás költségét az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
  • 1.17. A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse.
  • 1.18. A tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól.
  • 2. A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr
  • 3. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz is: A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei: http://jarasinfo.gov.hu

 

Elállási jog
  • 1. A megrendelő/vásárló 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől azokban az esetekben, amikor a termék nem áll elállási korlátozás alatt. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
  • 2. Az elállási határidő az attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi, több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi, termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a megrendelő vagy a megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket. Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
  • 3. Ha megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (személyesen, postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: 6621 Derekegyház, Köztársaság tér 1., info@1kepem.hu. A megrendelő felhasználhatja a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletében található elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is, de nyilatkozatát megteheti formakényszer nélkül is.
  • 4. Határidőben gyakorolja elállási jogát a megrendelő, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.
Az elállás joghatásai
  • 1. Ha a megrendelő/vásárló eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a vállalkozó visszatéríti a megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is.
  • 2. Vállalkozó a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.
  • 3. Elállás esetén a megrendelő/vásárló köteles a vállalkozó számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül a  6621 Derekegyház, Köztársaság tér 1.sz. alatti üzletébe visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt a megrendelő/vásárló elküldi a terméket.
  • 4. A termék visszaküldésének közvetlen költségét a megrendelő/vásárló viseli.
  • 5. A visszatérítést a vállalkozó mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte. A kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
  • 6. A megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
  • 7. A megrendelő nem gyakorolhatja az elállási jogát:
    - a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a vásárló tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti
    - olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a jogszabályban meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ
    - olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a vásárló utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a vásárló személyére szabtak
    - romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében
    - olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza
    - olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel
    - olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a vásárló kifejezett kérésére keresi fel a vásárlót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából
    - lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a vásárló a csomagolást felbontotta
    - hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével
    - a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a vásárló e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
  • 8. Vásárlónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
  • 9. Vásárló kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.
  • 10 Vásárló egyéb panaszával is megkeresheti a Vállalkozást a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.
  • 11. Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.
  • 12. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár e.

 

Kellékszavatosság
  • 1. Megrendelő a vállalkozó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
  • 2. A megrendelő - választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Megrendelő kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az általa választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a megrendelő is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
  • 3. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban megrendelő viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
  • 4. Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Megrendelő a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
  • 5. Megrendelő a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Vállalkozó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már megrendelő köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

 

 

Termékszavatosság
  • 1. Ingó dolog (termék) hibája esetén megrendelő - választása szerint - kellékszavatossági jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
  • 2. Termékszavatossági igényként megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
  • 3. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
  • 4. Termékszavatossági igényét megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
  • 5. Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén megrendelőnek kell bizonyítania.
  • 6. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
    - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
    - a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
    - a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
  • 7. A megrendelő ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

 

 

Jótállás
  • 1. Hibás teljesítés esetén egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben felsorolt termékekre vonatkozóan a fenti rendelet szerint a vállalkozás jótállásra köteles.
    Elérhetőség: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor
  • 2. A jótállás időtartalma
    a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
    b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
    c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
    A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása,vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Vállalkozásunk által forgalmazott termékek az előbbi módon történő üzembe helyezést nem igényelnek, ezért az üzembe helyezés napjától számítandó határidőre utalást jelen tájékoztatóból mellőzzük.
    A jótállási határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, mely alól kivétel, hogy a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Ha a vállalkozás jótállási kötelezettségének a fogyasztó felhívására - megfelelő határidőben - nem tenne eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
    A vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát. A jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását, elektronikus dokumentumon való átadás esetén az elektronikus aláírást.
    A vállalkozás a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja a fogyasztó részére. A fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is.
    Ha a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja azt a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell. Vita esetén e bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítését a vállalkozás köteles bizonyítani.
    A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását követő napon köteles.
    A jótállásból eredő jogok – az alábbi, 15.3. pontban foglalt kivétellel - a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.
  • 3. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történő átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.
    A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
    A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonosa, tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a vállalkozással szemben.
    A jótállási igény érvényesítésére a kellékszavatossági jogok (Ptk. 6:159.-167.§) gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A termék meghibásodása esetén a Ptk. 6:159.§ alapján, – a kellékszavatossággal analóg módon – a fogyasztó választása szerint kijavítást, vagy kicserélést igényelhet. Ez alól kivétel, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a jótállásra kötelezett vállalkozásunknak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet.
    A fogyasztó a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát költségünkre maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől, ha a vállalkozás a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a Ptk. 6:159.§ (4) bekezdése szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a fogyasztónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Az előbbiekben említett (4) bekezdés szerinti feltétel azt írja elő, hogy a kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeit kímélve kell elvégezni. Jelentéktelen hiba miatt azonban elállásnak nincs helye.
    A fogyasztó a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a vállalkozás részére megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a vállalkozás adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
    A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
  • 4. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.
  • 5. A jótállás keretébe tartozó javítás esetén a forgalmazó, illetve a javítószolgálat a jótállási jegyen köteles feltüntetni:
    - a javítási igény bejelentésének és a javításra átvétel időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
    - a hiba okát és a javítás módját,
    - a fogyasztási cikk megrendelő részére történő visszaadásának időpontját, gépjármű esetében továbbá a kilométeróra állását,
    - a jótállás - a kijavítás időtartamával meghosszabbított - új határidejét.
  • 6. A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
  • 7. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a forgalmazó gondoskodik.
  • 8. Ha a megrendelő a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 6:159. § (2) bekezdés a) pontja szerinti aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
  • 9. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
  • 10. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem lehet érvényesíteni, egyébként viszont a megrendelőt/vásárlót a jótállásból fakadó jogok az előző pontokban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

 

Szavatosságokról szóló mintatájékoztató

A 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet alapján:
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató:

16.1. Kellékszavatosság

 

Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
A vásárló valamely termék/szolgáltatás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg a vásárlót kellékszavatossági igénye alapján?
A vásárló - választása szerint-az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a vásárló nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
A vásárló a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a vásárló viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.

Kivel szemben érvényesítheti a vásárló a kellékszavatossági igényét?
A vásárló a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a vásárló igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a vásárló köteles bizonyítani, hogy a vásárló által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

16.2. Termékszavatosság

 

Milyen esetben élhet a vásárló a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén a vásárló - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg a vásárlót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként a vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti a vásárló a termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét a vásárló a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a vásárlónak kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

16.3. Jótállás

 

Milyen esetben élhet a vásárló a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a vállalkozó jótállásra köteles.

A vásárlót milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján? Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

A vállalkozás felhívja a vásárló figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a vásárlót a jótállásból fakadó jogok az 16.1. és a 16.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

 


Áraink az áfát tartalmazzák és forintban értendők.

A termékek a valóságban színben és méretben a fotón látottaktól eltérőek lehetnek.

 

Adatkezelési tájékoztató
1. Bevezetés

 A jelen Adatkezelési tájékoztató célja, hogy rögzítse az Myletos Art EC. (továbbiakban Adatkezelő) által alkalmazott adatkezelési elveket, politikáját, amelyet a társaság, mint Adatkezelő magára nézve kötelező erővel ismer el. Az Adatkezelési tájékoztató rendelkezéseinek kialakításakor az Adatkezelő különös tekintettel vette figyelembe az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit. Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikor történő megváltoztatására, az esetleges változásokról kellő időben értesíti az ügyfeleket. Amennyiben az érintetteknek olyan kérdése lenne, mely jelen közlemény alapján nem egyértelmű, az Adatkezelő elérhetőségein teheti fel kérdéseit, ahol Adatkezelő munkatársai azt legjobb tudásuk szerint megválaszolják. Az Adatkezelő bár elkötelezett a szolgáltatások minőségének a legmagasabb szinten tartása irányában, a rendszer használatából eredő esetleges károkért felelősséget nem vállal. Az Adatkezelő elkötelezett partnerei és felhasználói személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az Adatkezelő a személyes adatokat bizalmasan kezeli és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

2. Adatkezelő

Adatkezelő neve: Myletos Art EC. Székhelye: H-6621 Kecskemét, Széchenyi tér 6. Adószáma: 23324468-2-03 Cégjegyzék száma:  03-11-100605 Nyilvántartó hatóság: Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Nyilvántartásba vétel dátuma: 2011.04.01 E-mail: info@1kepem.hu Adatkezelési nyilvántartási szám: Adatkezelési tájékoztató elérhetősége: https://1kepem.hu/adatkezelesi_tajekoztato

3. Definíciók

3.1. Személyes adat Bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

3.2. Nyilvántartási rendszer A személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált, funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető.

3.3. Adatkezelő Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja.

3.4. Adatfeldolgozó Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az Adatkezelő megbízásából személyes adatok feldolgozását végzi. vagy amely az Adatkezelő megbízásából személyes adatok feldolgozását végzi.

3.5. Címzett Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek. Az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak.

3.6. Érintett Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított, vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy.

3.7. Harmadik fél Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az Adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval

3.8. Ügyfél Olyan Érintett, aki igénybe veszi az Adatkezelő valamely szolgáltatását.

3.9. Felhasználó Minden olyan természetes személy, aki az Adatkezelővel kapcsolatba lép, weboldalát meglátogatja.

3.10. Adatkezelés Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is.

3.11. Profilalkotás A személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.

3.12. Álnevesítés A személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve, hogy az ilyen további információt külön tárolják és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni.

3.13. Adatfeldolgozás Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.

3.14. Hozzájárulás Az Érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok - teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő - kezeléséhez.

3.15. Adatvédelmi incidens A biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi

3.16. Tiltakozás Az Érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri.

3.17. Adattovábbítás Ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik.

3.18. Adattörlés Az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges.

4. Alapelvek

Az adatkezelés során A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül: A. az Érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez; B. az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges; C. az adatkezelés az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges; D. az adatkezelés az Érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges; E. az adatkezelés közérdekű vagy az Adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges; F. az adatkezelés az Adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. Az Adatkezelő a személyes adatokat a jóhiszeműség, a tisztesség és átláthatóság elveinek, valamint a hatályos jogszabályok és jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt rendelkezéseinek megfelelően kezeli. Az Adatkezelő a személyes adatokat az Érintett hozzájárulása alapján vagy szerződés teljesítése céljából, kizárólag célhoz kötötten használja fel. Az Adatkezelő a személyes adatokat csak a jelen Adatkezelési tájékoztatóban ill. a vonatkozó jogszabályokban meghatározott célból kezeli. A kezelt személyes adatok köre arányban áll az adatkezelés céljával. Minden olyan esetben, ha a személyes adatokat az Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa. Az Adatkezelő a megadott személyes adatokat nem ellenőrzi, azok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó Érintett felel. A 16. életévét be nem töltött személy Érintett személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők. Az Adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni, így az Érintett illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. Hozzájáruló nyilatkozat hiányában az Adatkezelő 16. életévét be nem töltött Érintettre vonatkozó személyes adatot – a szolgáltatás felhasználásakor használt IP cím kivételével, amelynek rögzítésére az internetes szolgáltatások jellegéből adódóan automatikusan sor kerül – nem gyűjt. Az Adatkezelő az általa kezelt személyes adatokat a jelen Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon kívül harmadik félnek át nem adja. A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az Érintett beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmaz, ezáltal nem minősül adatkezelésnek, sem adattovábbításnak. Az Adatkezelő bizonyos esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoniilletve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt az Adatkezelő érdekeinek sérelme, a szolgáltatások biztosításának veszélyeztetése stb. – harmadik felek számára hozzáférhetővé teszi az Érintett elérhető személyes adatait. Az Adatkezelő gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozzák azok véletlen elvesztését, jogtalan megsemmisülését, jogosulatlan hozzáférését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását, jogosulatlan terjesztését. E kötelezettség teljesítésére az Adatkezelő minden olyan harmadik felet felhív, akik részére személyes adatokat továbbít. Tekintettel a GDPR vonatkozó rendelkezéseire az Adatkezelő nem jelöl ki adatvédelmi tisztviselőt. A szolgáltató a szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek honlapjain és webáruházaiban gyűjtött adatok tekintetében a szolgáltató adatfeldolgozónak minősül, adatkezelést ebben a tekintetben nem végez. Az így kezelt személyes adatok köréről, a kezelésének céljáról, jogcíméről és időtartalmáról az Ügyfél, mint Adatkezelő tud felvilágosítást adni, ezen adatok adatkezelésével kapcsolatban az Ügyfél tartozik kizárólagos felelősséggel.

5. A kezelt személyes adatok köre.

Az adatkezelés célja, jogalapja és időtartama 5.1. A weboldal látogatóinak adatai, naplók Az Adatkezelő a saját weboldalainak látogatása során rögzíti a Felhasználók IP címét, a látogatás időpontját és a megtekintett oldal címét. Az adatokat az Adatkezelő védelmi rendszer üzemeltetésére, hibák felderítésére, vitás kérdések tisztázására, visszaélések bizonyítására használja fel. Az adatokat 2 hónap elteltével törli. Az Adatkezelő saját weboldalain személyes azonosításra alkalmas cookie-kat nem használ. 5.2. Ügyfél regisztráció, megrendelés Az Adatkezelő szolgáltatásainak megrendelésére csak regisztrációt követően van lehetőség. Az adatkezelés célja és jogalapja a megrendelések teljesítése, a szolgáltatások biztosítása, kapcsolattartás az Ügyféllel, a megrendelésből eredő szerződéses kötelezettségek teljesítése és jogok gyakorlása, számviteli kötelezettség teljesítése, valamint hírlevél és tájékoztató levél küldése. A regisztráció alkalmával bekért személyes adatok a következők: felhasználónév, jelszó, név, cím, telefonszám, e-mail cím, bizonyos domain név megrendelése esetén azonosító okmány száma, az adott domain végződés regisztrációs szabályzata szerint. Az Adatkezelő a szerződés teljesítéséhez szükséges adatokat előfizetői időszak lejáratát követően 5 évig tárolja, tekintettel arra, hogy ennyi időn belül merülhet fel a szerződéssel kapcsolatos polgári jogi igény. A számviteli bizonylatokat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján az adatkezelő 8 évig őrzi meg. 5.3. Hírlevél Az adatkezelés célja e-mail alapú hírlevél küldése az érdeklődők részére, tájékoztatás az aktuális információkról, szolgáltatásokról. Az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása vagy az Adatkezelő jogos érdeke és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése. A kezelt adatok köre: név, e-mail cím. Az adatkezelés időtartama a hozzájáruló nyilatkozat esetén visszavonásáig, az Adatkezelő jogos érdeke esetén pedig a tiltakozási jog gyakorlásáig tart. Az érintett a hozzájárulás visszavonását, illetve a tiltakozási jogát a kiküldött hírlevélben szereplő linkre kattintva gyakorolhatja, vagy az Adatkezelő székhelyére postai úton megküldött levélben kezdeményezheti. 5.4. Ügyfélszolgálat Az Adatkezelő az Felhasználók részére ügyfélszolgálatot biztosít. A Felhasználó a megkeresés formájától függően hozzájárulását adja a személyes adatai kezeléséhez. A beérkező e-maileket, telefonbeszélgetéseket, a weboldalon található kapcsolatfelvételi űrlapok segítségével küldött üzeneteket, online beszélgetéseket minden önkéntesen megadott adattal együtt az Adatkezelő rögzíti, maximum 5 évig tárolja és ezeket a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban használja fel. 5.5. Állásjelentkezés Az Adatkezelő weboldalán lehetőséget biztosít állásjelentkezésre. Jelentkezéskor bekért adatok: név, telefonszám, e-mail cím, szakmai önéletrajz. A megadott személyes adatokat legfeljebb a hozzájárulás visszavonásáig elektronikusan tárolja.

6. Az Adatkezelő által kezelt további adatok köre

Az Adatkezelő a kiszolgálás érdekében a Felhasználó számítógépén adatcsomagot (ún. „cookie”-t) helyez el, amik elsődleges célja a folyamat azonosítás és a terhelés elosztás. Minden cookie a weboldal alapvető működéshez szükséges, személyes azonosításra nem alkalmas. A cookie a weboldal alapvető működéshez szükséges, személyes azonosításra nem alkalmas. A cookie-t a Felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa. A cookie-k alkalmazásának tiltásával a Felhasználó tudomásul veszi, hogy cookie nélkül az adott oldal működése nem teljes értékű. Az Adatkezelő az alábbi cookie-kat használja: A. 1kepemAdminID - folyamatazonosító, munkamenet végéig B. 1kepemProxyID - terheléselosztó, munkamenet végéig C. 1kepemCookieAlert - cookie figyelmeztetés nyugtázása, 365 napig D. Google Analytics - álnevesített statisztika.

7. A adatkezelés módja és biztonsága

Az Adatkezelő minden személyes adatot elektronikusan kezel és tárol, személyes adatokról papír alapú másolat nem készül. Az Adatkezelő számítástechnikai rendszerei és más adatmegőrzési eszközei a székhelyén, illetve a DataLand szerverteremben (1132 Budapest, Victor Hugo u. 11-15) valamint a Rackforest szerverteremben (1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22) kerültek elhelyezésre. A szervereken tárolt adatokhoz a szervertermek munkatársai nem férhetnek hozzá. Az Adatkezelő kötelezettséget vállal arra, hogy a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz az adatkezelési tevékenységének teljes terjedelmére kiterjedően. Az Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni köteles különösen a jogosulatlan vagy jogsértő hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, elvesztés, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, megváltoztatás és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. Az Adatkezelő köteles az adatokat a mindenkori legjobb iparági gyakorlatnak, a GDPR-nak, a hatályos magyar jogszabályoknak és a bármely egyéb adatvédelmi, adatbiztonsági jogszabálynak megfelelő adatbiztonsági szint alkalmazásával kezelni. Az Adatkezelő hibájából bekövetkező adatvesztés esetén az Adatkezelő köteles díjmentesen az adatokat visszaállítani. Az interneten továbbított elektronikus üzenetek, protokolltól (e-mail, web, ftp, stb.) függetlenül sérülékenyek az olyan hálózati fenyegetésekkel szemben, amelyek tisztességtelen tevékenységre, szerződés vitatására, vagy az információ felfedésére, módosítására vezetnek. Az ilyen fenyegetésektől megvédendő az Adatkezelő megtesz minden tőle elvárható óvintézkedést. A rendszereket megfigyeli annak érdekében, hogy minden biztonsági eltérést rögzíthessen és bizonyítékkal szolgálhasson minden biztonsági esemény esetében. A rendszermegfigyelés ezen kívül lehetővé teszi az alkalmazott óvintézkedések hatékonyságának ellenőrzését is.

8. Az adatokat megismerő személyek köre

Adattovábbítás, adatfeldolgozás Az adatokat elsődlegesen az Adatkezelő illetve Adatkezelő belső munkatársai jogosultak megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, az adatfeldolgozókat és az együttműködő külső szolgáltatókat kivéve harmadik személyek részére nem adják át. A megrendelések teljesítése, a szolgáltatások működésének biztosítása, az elszámolás rendezése körében az Adatkezelő adatfeldolgozót vehet igénybe, illetve külső szolgáltatókkal működhet együtt. 8.1. Adatfeldolgozók Az ügyfelekkel kapcsolatban az Adatkezelő az alábbi cégeknek továbbít adatokat, az alábbi adatfeldolgozókat veszi igénybe. Az Adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag az Adatkezelővel kötött szerződés, és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Az adatfeldolgozók a részükre az Adatkezelő által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel. A. Myletos Art EC. Székhelye: H-6621 Kecskemét, Széchenyi tér 6. Adószáma: 23324468-2-03 Cégjegyzék száma:  03-11-100605 Nyilvántartó hatóság: Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Nyilvántartásba vétel dátuma: 2011.04.01 E-mail: info@1kepem.hu Külső szolgáltatók, címzettek 8.2. Külső szolgáltatók, címzettek Az Adatkezelő a szolgáltatás biztosítása érdekében külső adatkezelőkkel működhet együtt, azok részére személyes adatokat továbbíthat, ezek az alábbiak. Az Adatkezelő a külső szolgáltatók adatkezelési gyakorlatáért nem felelős. A. Internet Szolgáltatók Tanácsa, H-1132 Budapest, Victor Hugo u. 18-22. B. P.D.R. Solutions FZC, F-20, Business center 1, Business Park, RAK Free Trade Zone, Ras Al Khaimah C. EuroDNS S.A., 21, rue Léon Laval, L-3372 Leudelange, Luxembourg D. ROSPOT S.R.L., Eugeniu de Savoya nr. 7, Timisoara 300085, România E. Websupport, s.r.o., Staré grunty 12, 841 04 Bratislava, Slovensko

9. Az Érintett jogai

9.1. A hozzáférés joga Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatait és a rendeletben felsorolt információkat megismerje.

9.2. A helyesbítéshez való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

9.3. A törléshez való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll: A. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték; B. az Érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; C. az Érintett tiltakozik az adatainak kezelése ellen és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre. Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

9.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha A. az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát; B. az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra, de az érintett igényli azokat jogi igények érvényesítéséhez.

9.5. Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, ha az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul és az adatkezelés automatizált módon történik.

9.6. A tiltakozáshoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a kezelése ellen, ha a személyes adatok kezelése az Adatkezelő jogos érdeke.

10. A jogérvényesítés módja

Bármilyen adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel kereshető az Adatkezelő a 2. pontban meghatározott elérhetőségeken. pontban meghatározott elérhetőségeken. Az Érintett az adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) fordulhat. Az Érintett jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az Adatkezelő kérésre az Érintettet tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.

11. Hatályos jog, egyéb rendelkezések

A jelen Adatkezelési Tájékoztatóra a magyar jog az irányadó. Amennyiben a Felhasználó országa szerinti hatályos jogszabályok a jelen Adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknál szigorúbb szabályokat rendelnek a felek részére, a Felhasználó köteles azoknak eleget tenni. A Felhasználó azonban tudomásul veszi és elfogadja, hogy az Adatkezelő felelősségét a jelen Adatkezelési tájékoztatóra irányadó jog szerinti jogszabályok alapozzák meg és felelősségét a vonatkozó jogszabályok és bírósági döntések alapján lehetséges legteljesebb mértékig kizárja a Felhasználó országa szerinti rendelkezések be nem tartásáért. A jelen Adatkezelési tájékoztató a tájékoztatást szolgálja, önmagában nem elegendő az adatkezelések teljes megértéséhez. Azon kérdésekben, melyekre a jelen Adatkezelési tájékoztató nem nyújtott egyértelmű választ, a Felhasználó a 2. pontban jelzett elérhetőségeken kérhet tájékoztatást az Adatkezelőtől. Kelt: Derekegyháza, 2021.02.03. Hatályba lépés: 2021.02.03.

Vásárlási tudnivalók
VISSZATÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT
6. A Vásárló jogai és kötelezettségei – az elállási jog
A Vásárlónak 14 munkanapig jogában áll a megrendelt terméket a Szolgáltató részére hiánytalanul sérülésmentesen visszaküldeni. A Távollevők között kötött
szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet értelmében a visszaküldés költségei a Vásárlót terhelik. A Szolgáltató köteles az áru ellenértékét a csomag
kézhezvételétől számítva 30 napon belül visszajuttatni a vásárlónak. Az elállásra nyitva álló 14 munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a vásárló a
csomagot átvette. Az elállási jog indoklás nélkül gyakorolható.
Elállás esetén a fogyasztót kizárólag a termék visszaküldésének a költsége terheli.



Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról

Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül,
így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal!

A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát

a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén

aa) a terméknek,

ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,

a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított határidőn belül gyakorolhatja, mely határidő 14 nap.

A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének
napja közötti időszakban is gyakorolja.

Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés
megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása

A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta
felhasználásával gyakorolhatja.
A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége

Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.

A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta.

Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.
Az Eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
Az Eladó visszatérítési kötelezettsége

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított
tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a
szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási mód választásával
okozott többletköltségekre.
Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett
fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a
fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím
következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.
Többletköltségek

Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő
többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási jog

Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta,
hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
A termék visszaszolgáltatása

Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől
számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés
határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos közvetlen költségek viselése

A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének közvetlen költségét. A terméket az Eladó címére kell visszaküldeni. Ha a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően
felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött - szolgáltatás nyújtásra vonatkozó - szerződést, köteles a felmondás vállalkozással való közlése
időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított
ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az
arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. Kérjük vegye figyelembe, hogy utánvéttel vagy
portósan visszaküldött terméket nem áll módunkban átvenni.
Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért

A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható

Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes
beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott
határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet
egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a
felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok
elvégzése céljából;

i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a
csomagolást felbontotta;

j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez
kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és
a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.