Pablo Picasso
Pablo Picasso, teljes nevén Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso[1] (Málaga, 1881. október 25. – Mougins, 1973. április 8.) spanyol képzőművész, író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője.
Az 1930-as évektől kezdve Picasso minden nyáron a Földközi-tenger mellé költözött. 1938-ban festette a Maya hajóval című képét leányáról. Picasso számára a gyermekek világa mindig is fontos festői téma volt, de legszebbek saját gyermekeiről készült, legzaklatottabb korszakaiban is harmóniát sugárzó gyermekportréi. A művész kubisztikus világának színei ezeken a képeken élénkek, életteliek, s sajátos szerkesztési módszere ellenére is a képek portrészerűek. Lányáról, Mayáról 1938–1939-ben több portrét is festett, mindig játék közben ábrázolva a kislányt.
A háború kitörésekor Dorával és titkárával Antibes-ben maradt. 1940-ben visszaköltöztek Párizsba és a háború végéig nem mozdultak műterméből. A felszabadítás után Picasso lett a szabadság új jelképe. Belépett a kommunista pártba, és a következő években békekongresszusokra járt. Picasso békegalambról készült rajza a párt emblémájává vált. Politikai művei közé tartozik még a Kripta (1945) és a Népirtás Koreában (1951). A háború után Pablo visszaköltözött a Rivériára. Dora Maar helyét a 21 éves festőnő, Francoise Gilot foglalta el, még 1944-ben. „Mikor megismerkedtem Pablóval, tudtam, óriás áll előttem, és meg kell mérkőznöm vele. A harc néha teljesen kilátástalannak látszott, de olykor a félelem is lehet gyönyörűség. Szenzációs volt a kommunikáció közöttünk. Minden téren kapcsolódtunk egymáshoz. Festészete iránti csodálatom sohasem szűnt meg. A festészet kapcsolatunk csúcspontja volt.” Femme fleur portrék sorozata ünnepelte az asszonyt. Szerelmükből született 1947-ben Claude, két évvel később Paloma, akit a szépségiparból, például a parfümjeiről ismerünk. „Mielőtt együtt éltünk, csupa szerelem voltam, keserűség nélkül. Később minden radikálisan megváltozott.” – mondta Gilot. Picasso egy idő után éppúgy viselkedett vele, mint előző kedveseivel: megcsalta őt is. Viszonyuk végképp megromlott. 1953-ban Gilot a két gyerekkel együtt elhagyta a dühöngő Mestert. 1964-ben kiadta nagy botrányt kavaró Életem Picassóval című könyvét, amelyből később film is készült Anthony Hopkins főszereplésével. Françoise Gilot-nak festőként is sikerült „túlélnie” egykori férjét, annak ellenére, hogy az idős férfi a könyv megjelenése után mindent megtett karrierje tönkretételéért, s még közös gyerekeikkel, Claude-dal és Palomával sem volt hajlandó találkozni. „Kultusz lett, istenítik, de az istenek általában nagyon kegyetlenek. Pablo nem volt gonosz, inkább kegyetlen. Mint egy gyerek, aki egy pillangó szárnyait tépkedi. Legbelül talán csodálkozott is, hogy fájdalmat okoz másoknak.” – írta Picassóról Gilot.
A helyi fazekas iparágat felemelte érdeklődésével és segítségével. 1955-ben egy Cannes-ra néző századfordulós villába költözött. Új társát, Jacqueline Roque-ot 1961-ben feleségül vette. Picasso addig maradt ott, amíg a Riviérát úgy el nem lepték a nyaralók, hogy az már a kilátást is zavarta. Akkor áttette székhelyét az Aix közelében vásárolt Cháteau de Vauvenargues-ba, 1961-től. Ezt a helyet viszont túlságosan elszigeteltnek találta, ezért visszaköltözött a tengerpartra egy Mougines-ra néző majorságba.