Pályáját autodidaktaként kezdte. Mivel a Prágai Akadémia elutasította, 1879-től 1881-ig egy színpadképek tervezését tanító iskolát látogatott Bécsben és esténként emellett még egy rajzstúdiót. Néhány kisebb megbízást kapott a dekoratív festészet területén és Karl Khuen-Belasi gróf támogatását nyerte el. Mucha 1882-ben megbízást kapott az Eduard Khuen-Belasi számára épített Emin zámek neobarokk kis kastély (Hrušovany nad Jevišovkouban Morvaországban) belsejének kialakítására. Továbbá festői megbízást végzett a Khuen-Belasi család Gandegg kastélyában, Eppan mellett Dél-Tirolban. A család támogatásával festői stúdiumokat végzett a Müncheni Képzőművészeti Akadémián 1885-től 1887-ig.
A Világkiállítás alkalmával Párizsba költözött, ami ekkor a művészetek Mekkája volt. Itt szerény körülmények között élt és különböző festő-tanároknál tanult tovább. 1888-tól a párizsi Julian Akadémián, majd a Colarossi Akadémián tanult. Ebben az időben gyakran kellett nélkülöznie. Könyvillusztrációs feladatokkal kereste meg a megélhetését. Rövid ideig Paul Gauguinnel volt közös műterme. 1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán.
Az áttörő sikert Sarah Bernhardtnak köszönhette. A századforduló legismertebb színésznője 1894 karácsonyán egy festőművészt keresett, hogy megfesse neki a „Gismonda“ színdarab plakátját, mivel nem tudta elérni azt a festőt, akivel dolgoztatni szokott. A megbízást Mucha kapta, és egy reggel Párizsban mindenütt feltűntek azok a plakátok, amelyek meghozták neki a világhírt. A plakátok iránt olyan népszerűek voltak, hogy a művészetkedvelők csaknem mindet leszedték. Egy csapásra Mucha lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője.
1896-ban festette meg Mucha Sarah Bernhardt egy plakátját A kaméliás hölgy szerepében. Ekkoriban részvények grafikai munkáin dolgozott, így például a „Paris-France“ áruház számára, melyet 1898-bam Párizsban alapítottak és már 1914-ben több mint 70 fiókkal rendelkezett Franciaországban. 1898 és 1946 között ez a részvénytársaság 13 különböző részvényt és 16 különböző váltót adott ki Mucha tervezésében. A „Société des Immeubles de France“ két kötvényt adott ki 1891-ben és 1896-ban, van még egy dokumentum a „Société Anonyme de l’Exposition Réligieuse Internationale de 1900“ társaságtól (mely vallásos világkiállítás pénzellátását célozta). A „Slavia“ (Prágai Kölcsönös Biztosítási Bank) biztosítási kötvényei is Mucha összetéveszthetetlen stílusával készültek el. Ezeknek a társaságoknak a történelmi értékű értékpapírjai a gyűjtők körében a legdekoratívabb és legkeresettebb darabok ma is.